A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. korábbi vezérigazgatója, Szőke László egy személyben dönthetett arról, hogy 2010 novemberében megfellebbezi a Rác fürdő felújítását, valamint a mellette lévő új hotelt építő projektcég földhasználati jogáról szóló földhivatali bejegyzést – írja a Népszava.
Ezt állítja a volt polgármester, Tarlós István két egykori embere: Bagdy Gábor volt pénzügyi főpolgármester-helyettes, valamint Szegvári Péter, Tarlós jogi tanácsadója, akiket a budapesti korrupciógyanús ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság szerdai ülésén hallgattak meg a Rác fürdő ügyében.
Bagdy és Szegvári egyébként a vizsgálóbizottságnak is tagjai, így a meghallgatáson lényegében saját magukat hallgathatták meg.
Zugló MSZP-s polgármestere, Horváth Csaba a meghallgatáson többször rákérdezett arra, hogy a főváros miért nem járt el gondosabb gazdaként a Rác fürdővel. Bagdy szerint azért nem, mert nem voltak birtokon belül. Szerinte az eredeti konstrukció, vagyis a magánbefektető bevonása volt az eredendő bűn. Ferenczi Tibor, a BGYH Zrt. Szőke Lászlót megelőző igazgatója szerint a fővárosnak nem igazán volt más választása, elég pénze nem volt a felújításra, külső tőke bevonása nélkül be kellett volna zárniuk a fürdőt.
Húsz éve tart zárva a Rác fürdő
A Rác fürdő felújításáról még 2002-ben döntött a főváros, ekkor be is zárt a fürdő. Pénz azonban nem volt a felújításhoz, így negyedrész fővárosi tulajdonnal létrejött a Rác Nosztalgia Kft., amelyhez a betársuló Rác Beruházó Kft. vállalta a felújítást és egy 67 szobás szálloda felépítését. Mindez 2010-re el is készült, ám azóta sem nyitott meg a fürdő és a szálloda: a parlamenti választások után a helyhatósági választásokon is tarolt a Fidesz, a város élére Tarlós István került, aki a többi nagy projekthez hasonlóan – Bálna, 4-es metró, új szerelvények beszerzése – ezt is felülvizsgáltatta.
A zár alatt tartott fürdő és hotel bevételt nem termelhetett, ami ellehetetlenítette a projekthez felvett hitelek visszafizetését. (A beruházó két banki hitelt is felvett, összesen 4,2 milliárd forint értékben.) A cég fizetésképtelenné vált.
A BGYH Zrt. új vezetése bíróság elé citálta a Rác Nosztalgia Kft.-t, bár egy év múlva peren kívül megegyeztek, a Kft.-vel kötött 7,6 milliárdos hitelszerződést felmondta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). A bank követeléseit nyomott áron felvásárolta a főváros, felszámolást kezdeményezett a Rác Nosztalgia és a Rác Beruházó Kft. ellen. Az épület lényegében gazdátlanná vált, amin a Tiborcz- és Mészáros-féle cégek érdeklődése sem változtatott.
Húsz év után is ugyanott
A 2019-es önkormányzati választások után ellenzéki vezetésűvé lett főváros hat korrupciós ügyben tett feljelentést, ezek egyike a soha meg nem nyitott Rác fürdőé. A főváros egy tavaly nyári árverésen 5,1 milliárdért visszavette az időközben ismét leromlott állapotú épületet, de a felszámolás költsége miatt a még Tarlós alatt elkülönített 7,4 milliárdból a jelek szerint nem marad pénz a felújításra.
A helyzet tehát nagyon hasonlít arra, ahonnan 2002-ben elindult. A megoldást is hasonló irányba keresik, mint húsz éve: „Egyelőre nem döntöttek a létesítmények későbbi üzemeltetési modelljéről, de az bizonyos, hogy a fürdőt a BGYH viszi tovább. A szállodára azonban várhatóan piaci szereplőt keresnek” – írta tavaly októberben a Népszava. A tervek szerint idén talán megnyithat a fürdő.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.