Nagyon félnek a vereségtől.
“Bár mindig azt hisszük, hogy Orbán Viktor és emberei már a létező összes tisztességtelen húzásukat bemutatták az elmúlt 12 évben, a napokban itt Kaposváron, Somogy megye 1-es számú választókörzetében új szintre lépett a fideszes fiúk gazembertempója.”
– kezdte dr. Varga István, az ellenzék kaposvári jelöltje az online sajtótájékoztatóját.
Az alkalmat az adja, hogy a DK információ szerint Varga fideszes ellenfele, Gelencsér Attila a budapesti pártközpont utasítására aláírásgyűjtést indít névrokonának, egy másik Varga Istvánnak, és jobbikos előválasztási ellenfele, Horváth Ákos névrokonának is.
“A Fidesz célja egyértelmű: névrokonokkal trükközve próbálják meg megosztani az egyesült ellenzék szavazótáborát, a változást akaró sokakat.”
– vonta le a következtetést.
“A Demokratikus Koalíció szerint a tisztességes demokratikus verseny minden alapelvével szembemegy, hogy a Fidesz névrokonokkal és aljas trükközésekkel akarja átverni a kaposvári szavazókat. Az, hogy a fideszesek az előválasztási ellenfelem és az én névrokonom támogatására szervezkednek, jól mutatja, hogy Gelencsér Attiláék is pontosan érzik, április 3-án vereséget fognak szenvedni. “
Szerinte Orbán Viktor és Kubatov Gábor már többször bizonyította, hogy a becsületesség fogalmát még csak látásból sem ismerik, így nem lepődik meg, hogy ilyen tisztességtelen módszerekkel élnek.
Videó:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.