Néhány lényeges vonatkozásról azonban elfelejtett szólni.
A benzinár novemberi maximalizálása óta 22,4 milliárd forintot spóroltak az autósok — mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitika üzletágának vezetője az M1 aktuális csatornán kedden az intézmény friss kutatására hivatkozva.
Hortay Olivér hozzátette, hogy becsléseik szerint május közepéig további 44 milliárd forint megtakarításra számíthatnak a fogyasztók.
Arra a felvetésre, hogy a baloldal inkább adócsökkentéssel mérsékelné a benzinárakat, a szakértő azt mondta, az adócsökkentést a kereskedők gyakran “lenyelik”, így az a végfogyasztói árakba nem vagy csak korlátozottan épül be, utána pedig már nincs további mozgástere a kormányzatnak.
Hortay Olivér szólt arról is, hogy a Századvég március elsején “rezsikonferenciát” szervez, amelyen közérthető módon mutatják be a rezsicsökkentés magyar modelljét és eredményeit, valamint arról is szó lesz, hogy ezt hogyan lehetne más országok számára is elérhetővé tenni.
A Századvég az után kutatta ki a fenti összeget, hogy kiderült: a benzinárstop miatt kis benzinkutak százai mennek tönkre, amelyeken a kormánynak esze ágában sincs segíteni: inkább átpasszolják a Molnak a tönkrement kutakat.
(mti/Nyugati Fény) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.