Az Egyesült Államok vezetése azt tervezi, hogy szovjet gyártmányú légvédelmi rendszereket szállít Ukrajnának – írja a CNN bennfentes forrásokra hivatkozva.
A Portfolio arról ír, hogy az amerikai hírügynökség forrása szerint
nem csupán Sztrela-3-as vállról indítható rakétavetőkről lenne szó, hanem mobil légvédelmi rakétarendszereket is kapna Ukrajna, mint például Oszákat, illetve Sz-300-asokat és Sz-300V mobil indítórendszereket is.
Az Sz-300-asokkal ballisztikus rakétatámadások ellen is lehet védekezni, a maga idejében ez élvonalbeli technológiának számított és a mai napig számos ország használja őket légtérvédelmi feladatokra.
A légvédelmi rendszereket állítólag egy „NATO-partnerország” adományozza majd Ukrajnának és „már úton is vannak.”
CNN: Szlovákia szállíthatja a légvédelmi rendszert
Szlovákia – egyike a három NATO-szövetségi tagnak, amely rendelkezik a szóban forgó légvédelmi eszközzel – azzal a feltétellel adná át az SZ-300-as légvédelmi rendszerét Ukrajnának, hogy azonnali hatállyal új, amerikai gyártású Patriot légvédelmi rendszert kap.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.