A DK EP-képviselője szerint az ellenzéki együttműködés erősebb, mint valaha.
Vasárnap este 19:00-kor az utolsó választók is leadták szavazataikat a 2022-es országgyűlési választáson, az urnákat pedig lezárták.
A végső részvételi adatokra jelenleg is várunk.
Dobrev Klára Facebook-oldalán mondott köszönetet a szavazóknak:
Köszönöm Nektek!
Köszönöm, hogy ma elmentetek szavazni, éltetek állampolgári jogotokkal és külön köszönöm, ha szavazatotokkal az egységes ellenzék közös jelöltjeit és közös listáját támogattátok!
Elképesztően kemény hónapok állnak mögöttünk. Bármi is fog történni ma este, elmondhatjuk, hogy
az ellenzéki együttműködés erősebb és egységesebb, mint valaha.
Az elmúlt hónapokban mi DK-sok is bebizonyítottuk, hogy nem ismerünk lehetetlent, ha Orbán gonosz rendszerének a leváltásáról van szó.
Büszke vagyok arra, hogy a DK politikusai, a hat párt aktivistái az elmúlt hónapokban felszántották az egész országot. Nem lehetünk nekik elég hálásak.
Én magam is tavaly tavasz óta jártam megállás nélkül a választókörzeteket Nagykanizsától Vásárosnaményig, hogy reményt kapjak és reményt adjak!
Megtettem közel 50 000 kilométert, kampányoltam a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd közös egyéni képviselőjelöltjeivel, testközelből láttam, hogy
a demokraták széleskörű összefogása megszületett.
Ha minden a terveink szerint alakul, néhány óra múlva együtt ünnepelhetünk majd, hogy aztán holnaptól egy európai Magyarországért dolgozhassunk.
Ám bármit is hoznak az eredmények, az elmúlt hónapok egy dolgot már biztosan megtanítottak nekünk: az ellenzéki együttműködésre úgy kell vigyáznunk, mint a szemünk fényére, mert Ti választók ezt várjátok el tőlünk.
Erre biztosan igazán büszkék lehetünk!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.