Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje le van taglózva.
“Le vagyok taglózva, mint mindenki más” — kezdte beszédét Márki-Zay Péter vasárnap este, a Fidesz győzelme után.
“Nem akarom titkolni a szomorúságot, nem gondoltam volna, hogy ez lesz az eredmény, ezen nincs mit szépíteni”
— fogalmazott, hozzátéve, hogy tudták előre: ez egy egyenlőtlen küzdelem lesz.
“Ha az emberek jelentős részét csak az agymosás vagy a propaganda éri el, akkor nincs mit tenni”
— mondta.
“Elismerjük a Fidesz győzelmét, tudjuk, hogy egy ilyen rendszerben, bármilyen választási matematika lett volna, a Fidesz akkor is nyer. Hogy ez a választás szabad és demokratikus volt, azt továbbra is vitatjuk”
— közölte.
Hazugságokkal, gyűlöletkampányokkal és a másik fél elhallgattatásával, hogy nem álltak ki vitára, hogy 13-szor annyi plakáton ontották a hazugságot, mint amennyi nekünk lett volna erlmondani az igazságot — nyilvűnvalóan egyenéőtlen küzdelem volt, és mégis belevágtunk.
“Tudomásul kell vennünk, hogy a Fidesznek a propaganda nyerte meg ezt a választást”
— mondta. Hozzátette: Orbán Viktor még így is rettegett, hogy el fogja veszíteni a hatalmát.
Ebben a rendszerben ezt lehetett elérni, mi mindent megtettünk — mondta, hozzátéve: négy éve az életét tette arra, hogy ezt a rendszert leváltsa.
Mégis azt javasolta azoknak, akik csalódottak: mindenki nyugodjon meg. Elmondta, hogy ő is ezt fogja tenni, végre kialussza magát, megölelgeti a gyerekeit.
“Nyugodjunk meg, menjünk haza, szeressük egymást, aludjuk ki magunkat”
— mondta. Szerinte a legfontosabb, hogy az ellenzék tiszta lelkiismerettel áll a nemzet és a Jóisten előtt is.
Úgy véli, minden józan magyarban megfontolás tárgya lehet, hogy egy ilyen helyzetben elhagyja a hazát, ám Márki-Zay azt mondta:
“Mi itt maradunk veletek!”
“Mi, akik megfogtuk egymás kezét, ne engedjük el!”
— fogalmazott, hozzátéve: a sok tízezer ember nem küzdött hiába, hiszen felépítettek egy csodálatos közösséget, olyat, akit még propagandával sem lehet megvenni.
“Ezt a közösséget tartjuk meg és építjük tovább”.
Közölte: az ellenzék ott lesz a hatalom sarkában, és megvéd mindenkit, akit hátrány ér.
“Nehéz idők jönnek, tudjuk, hogy mindig mi leszünk a hibásak, ezért még nagyobb szükség van arra, hogy most ne engedjük el egymás kezét”
— mondta.
“Higgyétek el nekem, hogy miénk ez az ország, hogy ezt nem kell és nem is fogjuk feladni”
— fogalmazott, majd Krisztust idézte:
“Bocsáss meg nekik, Uram, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek”.
Hozzátette: ellenzékből is meg tudják mutatni, hogy büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk. Mert bár a számszerű többség a Fidesz oldalán van, de a tisztesség még nem veszett ki.
“Mi egy tisztességes Magyarországért küzdünk, és ezt nem adhatjuk fel soha”
— mondta, majd mindenkinek megköszönte a munkáját, aki az ellenzéki kampányban dolgozott.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.