Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke, a Sme Rodina koalíciós kormánypárt vezetője egy tévéműsorban azt mondta, hogy az orosz agresszió aláásná azt a nemzetközi rendszert, amely szuverenitást garantál Szlovákiának. Szerinte ezt Orbán Szlovákia ellenében használná ki, aki felparcellázná Szlovákiát.
„Nagy-Magyarországról beszélnek, ingatlanokat vásárolnak itt, útleveleket adnak ki. Ez nem vicc”
– mondta Kollár a vitaműsorban a Telex szemléje szerint.
A Ma7.sk szerint Kollár többször is Magyarország felől érkező fenyegetésről beszélt a vasárnap déli televíziós vitában.
Kollár ingatlanvásárlásról szóló mondatai arra az októberi hírre utalhatnak, hogy a magyar kormány titokban vásárolt értékes ingatlanokat Szlovákiában. Akkor a szlovák külügyminiszter magyarázatot kért Szijjártó Pétertől. Ivan Korčok azt állította, a sajtóból értesült a magyar ingatlanvásárlásokról, és azt kérte, a magyar állam hasonló lépéseibe vonják be a szlovák felet is, és a magyar kormány további, Szlovákia területén megvalósuló programjairól is tájékoztatást vártak. A magyar kormány ezután visszavonulót fújt, és azt mondta, mégsem hozza létre azt a 400 millió eurós befektetési alapot, amely segítségével határon túli régiókban akartak mezőgazdasági területeket venni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.