A DK elnöke beszédében hosszú kirohanásban támadta az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, nevét ki nem mondva és ha Gyurcsány Ferencné lett volna a miniszterelnök-jelölt, akkor győztek volna.
Hiába győzött az előválasztáson Márki-Zay Péter, szerinte “olyan nincs a Földön”, hogy ő lett a kormányfőjelölt.
Választásértékelő beszédet tartott Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció plénuma előtt.
Azt mondta a 444 tudósítása szerint, hogy “olyan a Földön nincsen, hogy egy alapvetően baloldali politikai centrumú közösség magának jobboldali jelöltet választ. Ez az önazonosságnak a megtagadása, az identitás eladása. Ez választók lelkének, álmának elárulása. Ilyen nincs”.
Ismert, Márki-Zay Péter az ellenzéki előválasztás eredménye következtében lett közös ellenzéki kormányfőjelölt.
Amiatt is kárhoztatta Márki-Zay Pétert, hogy nincs mögötte parlamenti politikai háttér. “Mi ez?” – fordult hallgatóságához Gyurcsány Ferenc.
Szerinte ez olyan, mintha egy tízszer tízméteres toronyházat egyetlen fahusángra akarnának felépíteni.
Ha szerinte egy leendő miniszterelnök-jelölt azt az ambíciót tűzi ki, hogy ő leváltja azt az ellenzéket, amelynek élén győzni kellene, majd kormányozni, “akkor ezt öngyilkosságnak hívják”.
“Dobrev Klárával győztünk volna” – jelentette ki a DK elnöke. (Infostart)
A teljes beszéd:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.