Politika

Uniós biztos a jogállamisági eljárásról: nincs pozitív fejlemény, nem születtek intézkedések magyar részről

Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Mivel nem születtek intézkedések Magyarországon az Európai Bizottságnak a jogállamisággal kapcsolatos aggodalmainak orvoslására, az uniós bizottság úgy véli, hogy az Európai Unió költségvetése, pénzügyi érdekei veszélyben vannak – jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban kedden az MTI tudósítása szerint.

“Nem tudok pozitív fejleményekről beszámolni a jogállamiság helyzetével kapcsolatban sem Magyarország, sem Lengyelország esetében”

– fogalmazott Didier Reynders, az Európai Parlament plenáris ülésének a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről folytatott vitáján.

Kijelentette: az Európai Bizottság nem habozik használni a rendelkezésére álló eszközöket az unió alapértékeinek és pénzügyi érdekeinek megvédésére.


Mint megírtuk, a kormány hosszú ideje építgetett, sajátos narratívájával ellentétben – amely szerint a magyar “gyermekvédelmi” törvény áll az Unió döntésének hátterében – az Európai Bizottság közölte, hogy a korrupció miatt indult el hazánk ellen a jogállamisági mechanizmus.

 

De az is kiderült, hogy az EB szerint Magyarországon nem kezelik felelősen az EU pénzét, mert:

  • a közbeszerzési rendszer lehetőséget ad csalásokra;
  • a pályázati rendszerrel vissza lehet élni, és sok statisztikai adat arra utal, hogy vissza is élnek vele;
  • az ügyészség átláthatatlanul zár le vádemelés nélkül korrupciós nyomozásokat, vagy éppen el sem indítja ezeket;
  • a bíróságok feletti politikai nyomás tovább rontja az esélyét, hogy felderítsék a korrupciót.


Ezenkívül levelükben arra is kitértek, hogy úgy látják, Polt Péter segítségével a kormány képes befolyásolni a bűnügyi eljárásokat, valamint politikai nyomást képes helyezni a bírákra is, akiket az akaratuk ellenére átvezényelhetnek másik településre dolgozni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top