Egy lépéssel közelebb.
Különféle kétes eredetű számlákra utalta a berendezések ellenértékét a Szijjártó Péter vezette minisztérium – hamarosan kiderülhet, ki hagyta jóvá az üzletek lebonyolítását.
Újabb pert nyert a Transparency International (TI), így ki kell adnia a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, kik engedélyezték a szerződéskötést a lélegeztetőgépek beszerzéséről, hogyan és milyen eredménnyel világították át a malajziai beszállító céget sőt, maga a vállalkozás a hazai szabályok szerint átláthatónak minősült-e.
A szervezet hétfői közleményében emlékeztetett, több közérdekű adatigénylést is benyújtottak már az általuk “durva korrupciós” botránynak nevezett ügy feltárása érdekében.
Az már korábban kiderült, hogy a “lassan kacattá váló” lélegeztetőgépek tovább értékesítésével eredetileg megbízott külügyi tárca egyetlen darab készüléket sem tudott eladni.
A feladatot az EMMI örökölte meg, mely megtagadta a válaszadást, amit a Transparency International perre vitt, amit ugyancsak
első fokon megnyertek.
A TI szerint a lélegeztetőgép-biznisz minden bizonnyal legbizarrabb szála ugyanis a malajziai Datuk Vinod Shekar feltűnése a beszállítók között. A hazájában pénzügyi bűncselekményekkel gyanúsított “üzletember”, több mint hatezer lélegeztetőkészüléket adott el a magyar kormánynak mintegy
178 milliárd forintért.
Vagyis a lélegeztetőgépekre elszórt 300 milliárdnak majdnem a kétharmada nála landolt – pontosabban mégsem, mivel a szerződéseket aláíró külügyminisztérium a pénz jelentős részét még csak nem is a beszállítónak,
hanem különféle hongkongi és szingapúri bankszámlákra utalta át.
A külügy mindent tagad – többek közt azt is, hogy rendelkezik a maláj beszállítók átláthatóságát igazoló adatokkal. Egyébként maga az Alaptörvény is előírja a közbeszerzéseken induló cégek tulajdonosi szerkezetének átláthatóságát.
A TI Magyarország, miután a kabinet a saját maga által “összetákolt” Alaptörvény rendelkezéseinek betartását sem tartja szükségesnek, kikérte a külügytől a “felettébb gyanús” szerződések különféle részleteit, mint például, hogy
- kik engedélyezték a szerződéskötést,
- hogyan és milyen eredménnyel világították át a malajziai beszállító céget sőt,
- maga a vállalkozás a hazai szabályok szerint átláthatónak minősült-e.
Mindezek mellett talán a legfontosabb részlet mégis az, hogy ki és miféle okok alapján engedélyezte
a 178 milliárd forint ismeretlen hátterű hongkongi és szingapúri bankszámlákra utalását.
Az ügyben a Fővárosi Törvényszék első fokon a TI Magyarország javára döntött az eljárásban, így egy lépéssel közelebb kerülünk a kormány súlyosan korrupt lélegeztetőgép bizniszének most még titkolt részleteihez – zárul a szervezet tájékoztatása.
(trancparency.hu / nepszava.hu) |forrás
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.