2020-ban a magyar intenzív osztályokon, összesen 11 700-an vesztették életüket.
Hosszú cikkben elemezte a 444.hu, hogy a koronavírus-járvány első évében miként alakultak a kórházak halálozással kapcsolatos mutatói. Mint írják, a járvány első évében jóval többen haltak meg intenzív osztályon, mint előtte, és óriási különbségek vannak a kórházak között.
Az adatokra egy nyilvános, eddig feldolgozatlan adatbázisban talált rá a lap. A nyilvántartás szerint van, ahol minden második beteget elvesztettek, máshol csak minden tizediket, ám ennek okairól hiába érdeklődtek.
A cikk szerint
majdnem minden negyedik beteg meghalt 2020-ban a magyar intenzív osztályokon, összesen 11 700-an.
Egy évvel korábban, amikor még nem volt koronavírus-járvány, minden ötödik embert vesztettek el, összesen 9400-at. Voltak egészen kiugró megyék is. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az 50 százalékot közelítette a halálozási arány 2020-ban, de Komárom-Esztergomban és Pest megyében is
meghaladta a 40-et.
A járvány előtti utolsó évben sehol sem fordult elő ilyen. Egyes kórházak intenzív osztályán minden második beteg meghalt. Ilyen volt
- a törökbálinti tüdőgyógyintézet,
- a budapesti Szent Margit Kórház,
- a ceglédi,
- a pápai,
- a nyíregyházi
- és a tatabányai kórház is.
(A statisztikában minden személy szerepel, aki intenzív osztályon halt meg, nemcsak a koronavírusosok. Fontos lenne ismerni a fertőzöttek halálozását is, de az illetékes állami hivatal bíróság előtt állította, hogy fogalma sincs róla).
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint általában azokon az intenzív osztályokon haltak meg sokan a járvány első évében, ahol korábban is magas volt a halálozás. Ez fordítva is igaz: a Semmelweis Egyetemen a koronavírus felbukkanása után is tartották a korábbi, jóval alacsonyabb szintet, akárcsak a Honvédban vagy a Péterfyben.
A Korányi Kórházban
majdnem duplájára nőtt az intenzíves halálozás egyik évről a másikra,
feltehetően azért is, mert az első és a második járványhullámban is kiemelt ellátóhelyként működött. A Dél-pesti Centrumkórház is hasonló szerepet töltött be, ott 30 százalékos volt az emelkedés.
A 444.hu ismertetett több kórházi járványszámot is, amiket sikeresen perelt ki az állami fenntartótól. De, mint írják, talán ennél is fontosabbak, azok az adatok, amikről fogalma sincs a hivatalnak.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.