Politika

Futótűzként terjed egy anya bejegyzése, akinek a fiai fütyültek a magyar-angol meccsen

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Óriási felzúdulást keltett a múlt héten, hogy a 14 év alatti magyar gyerekek is kifütyülték az angol válogatottat, amikor a magyar-angol meccs előtt térdepléssel fejezték ki a tiltakozásukat a rasszizmus ellen. A meccsen csak gyerekek vehettek részt, mert a drukkerek rasszista megnyilvánulásai miatt korábban zárt kapus meccsre büntették az MLSZ-t. A 14 év alattiak azonban felnőtt kísérettel bemehettek a meccsre. Annak ellenére, hogy javarészt csak gyerekek voltak a meccsen, a magyarok most is kifütyülték a rasszizmus ellen tiltakozó angol válogatottat.

Egy édesanya, akinek a fiai szintén részt vettek a meccsen, megrendítő sorokkal írta meg, hogyan élték meg ők belülről az eseményt. A Propeller szúrta ki, hogy a bejegyzését több mint 3000-en osztották meg. Ezt most mi is változtatás nélkül közöljük:

Tegnap a fiúk hatalmas élménnyel lettek gazdagabbak. Alig lehetett őket ágybadugni, mert úgy érezték, hogy a stadionban történt minden eseményről pontos, és érzelmekkel fűtött beszámolót kell adniuk.

Aztán reggel megnéztem a híreket.


Délután, egy olyan “családias” program közepette megkérdeztem tőlük hogy igaz-e, hogy fujjugtak, és kifütyülték az angol csapatot, amikor azok letérdepeltek. A kicsi rávágta, hogy ő nem, de a nagy büszkén, mosolyogva jelezte, hogy ő bizony igen! Persze a mosoly csak addig tartott, amíg megkérdeztem, hogy miért? “Nem tudom” – volt a válasz. Akkor miért fújjogtál? “Mert a többiek is azt csinálták!

Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, miért térdepeltek le a mérkőzés előtt az általunk 60 éve veretlen csapat játékosai? “Nem”. Azért, mert így szeretnék elmondani, hogy a rasszizmus rossz!” “Mi az a rasszizmus?”

– Emlékszel, hogy 2 hete kint voltunk a Bikásban, és nagyon kellett pisilned?

– Igen.


– Emlékszel hogy mi történt?

– Bencét beengedte a néni pisilni (ingyen), engem nem. Engem elzavart.

– Emlékszel mit éreztél?

– Sírtam.

– Tudod, miért zavart el a boszorkány?

– Mert cigány vagyok.

– Nos fiam, ez a rasszizmus. És te tegnap kifütyülted azokat az embereket, akik szeretnék, ha legközelebb nem csak a szőke, kékszemű “tesódat” engednék be abba a nyomorúságos mosdóba, hanem téged is. Ahol az uralkodó wc-s néni 2 gyereket látna, nem pedig egy szőkét, meg egy cigányt. Titeket látna, a két gyönyörű gyerekemet. Másrészt: soha, de soha nem nevetünk ki, fütyülünk ki, és alázunk meg egy térdepelő embert!! Soha! Akkor sem, ha mások így tesznek. Mert nekünk egy pillanatig sem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk! Megértettétek?

Kicsit még beszélgettünk a rasszizmusról, a cigányságról, a nemzetről, Trianonról, mások tiszteletéről, aztán eltelt a nap.


Most, átfutva újra a híreket, elborzaszt hogy felnőtt emberek hogy alázzák a cikkek alatt a “gyarmatosítókat” és milyen határtalanul büszkék a “kifütyülős” magyar gyerekekre. Aztán tovább olvasva rábukkanok Novák Katalin posztjára is, és rájövök, hogy csupán 1, mondom 1 lépésre vagyunk a tökéletes árja nép “megszületésétől”. Mi vagyunk Európa bölcsője, megmentője, és lassan…. a sírja is.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top