Nem azért csinálják, mert akarják, hanem azért, mert muszáj.
“Értelmetlen azt mondani, minden tőlem telhetőt megteszek, azt kell tenned ugyanis, amit a helyzet megkövetel” — idézte Churchillt Varga Judit szerdán a Parlamentben.
Az igazságügyi miniszter szerint kormány hozzáállása a veszélyhelyzet során
ugyanezt az elvet követi.
Varga vázolta a jelen helyzetet: Ukrajnában háború dúl, amelyből “a magyaroknak ki kell maradniuk”.
“De számolnunk kell azzal, hogy a fegyveres konfliktus közelsége miatt a gazdasági és humanitárius hatások hazánkat is érintik”
— fogalmazott, hozzátéve, hogy emiatt azonnali intézkedések megtétele szükséges.
Varga Judit szerint a háború miatt a gazdasági válság elhúzódása megkívánja, hogy a kormány a következő hónapokban is meghozhassa a szükséges intézkedéseket, ezért elengedhetetlen szükség van a különleges jogrendre.
“A szomszédban zajló orosz-ukrán háború a második világháború óta nem tapasztalt humanitárius katasztrófát eredményezett, amiatt hazánknak biztosítania kell a gyors nemzeti válaszok lehetőségét”
— fogalmazott.
A menekültek segítésére hivatkozott, amikor azt mondta:
szükség van a különleges jogrendre,
és az annak hatálya alatt hozott rendeletek meghosszabbítására.
Ugyanakkor hozzátette: a tervezetben szerepel, hogy a különleges jogrendet 2022. november 1-ig lehet fenntartani.
“Mi is azért dolgozunk, hogy hazánk polgárainak élete normális kerékvágásban maradhasson, illetve azért, hogy biztosítani tudjuk a gazdasági növekedést és az életszínvonal emelkedését, tehát hogy megvédjük a magyar családokat és a rezsicsökkentést, illetve a munkahelyeket”
— mondta, bizonygatva, hogy a veszélyhelyzetben alkalmazandó gazdasági intézkedések terén a kormány a szükségesség és az arányosság elvei mentén fog eljárni.
Úgy vélik, hogy a gazdasági terhekből a nagyvállalatoknak is ki kell venniük a részüket.
“A koronavírusjárvány után Európának egy háború következményeivel kell szembenéznie, ebben a kormány célja megőrizni a magyar családok fizikai és anyagi biztonságát, ahhoz hogy minden szükséges intézkedést meg lehessen hozni,
elengedhetetlen a különleges jogrend fenntartása”
— fogalmazott.
A különleges jogrendben, amelynek megszavazását pártállásra való tekintet nélkül az országgyűlés minden tagjától kérte, az alábbiakkal kapcsolatban hozna döntéseket a kormány:
- maradhatnak-e a stratégiai jelentőségű mezőgazdasági termékek kivitelével kapcsolatos intézkedések,
- fenntarthatóak-e az energiaellátás biztonságával kapcsolatos intézkedések,
- fennmaradhatnak-e a hatósági árak,
- megmaradhat-e a Széchenyi-kártya,
- illetve hogy megfelelőek-e a humanitárius intézkedések.
A kormány célja szerinte az, hogy megvédje a magyar embereket. Úgy véli, hogy a koronavírus elleni védekezés bebizonyította, hogy van helye a különleges jogrendnek.
Varga Judit hosszan bizonygatta, hogy a kormány nem korlátlan felhatalmazást kér az országgyűléstől.
Szerinte érvényesülni fog a parlamenti kontroll, a benyújtott javaslat tehát szerinte szükséges és arányos.
“Kell hogy legyenek olyan ügyek, amelyekben egységes a nemzet és az őt képviselő erők”
— fogalmazott. Úgy véli, a legújabb különleges jogrend pont egy ilyen közös nemzeti ügy.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.