A gazdaságfejlesztési miniszter nem számított rá, hogy ilyen következménye lehet az “extraprofitadónak”
“A kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadóját áthárítja az utazókra. Különösen visszás, hogy a korábban eladott jegyekre vonatkozóan a Ryanair már megkezdte ezt a gyakorlatát”
– reagált Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter arra a hírre, hogy a légitársaság egy az egyben megemelte a jegyárakat a kormány által kirótt különadó mértékével.
A miniszter ezért
fogyasztóvédelmi vizsgálat
elrendelését indítványozta annak érdekében, hogy a Kormányhivatal illetékes szervei a fogyasztóvédelmi jogkörüknél fogva alaposan vizsgálják meg és lehetőség szerint akadályozzák meg a légitársaság tisztességtelen eljárását. Nagy Márton indítványozta azt is, hogy a hatóság vizsgálja meg a Ryanair jegyárképzési gyakorlatát, hogy az minden európai normának és elvárásnak megfelel-e, főként annak ismeretében, hogy ilyen légitársaságokat terhelő adó Európa nagyon sok országában már régóta érvényben van.
„A Kormány elvárja, hogy az extraprofit-különadókat minden vállalat fizesse meg, azt ne terhelje tovább a lakosságra, a háború árát ugyanis nem a magyar családoknak kell megfizetniük”
– zárta közleményét a politikus.
Mint ismert, a kormány a légitársaságokra extraprofitadó néven vetett ki különadót, ami Európán belül járatonként és utasonként 3900 forint, a világ többi részére pedig 9750 forint. A fapados légitársaság pedig csütörtökön jelentette be, hogy emiatt 10 euróval (kb. 3900 forinttal) terhelik meg az utasok bankkártyáját, vagyis egy az egyben áthárítják az adót.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.