A miniszter szerint nem attól függ, hogy lehallgatnak-e valakit, hogy mi a foglalkozása, vagy a pártállása, hanem hogy veszélyt jelent-e az alkotmányos rendre. Ez azonban csak jogszabályban jól meghatározott módon történhet, amelyet a parlament nemzetbiztonsági bizottsága jogosult ellenőrizni.
“Magyarország egy jogállam és mint minden tisztességes állam, a 21. században rendelkezik azokkal a technikai eszközökkel, amelyekkel el tudja látni a nemzetbiztonsági feladatait” – így kezdte a válaszát Varga Judit igazaságügyi miniszter Brüsszelben, amikor magyar újságírók számára tartott sajtótájékoztatón felmerült a Pegasus-ügy. A Népszava azon kérdésére, hogy adott-e engedélyt ezen ügy kapcsán újságírók, vagy mások lehallgatására, a miniszter kijelentette, hogy
a titkosszolgálatok működtetése szakmai feladat Magyarországon, amely teljes mértékben független a politikától és ezeket a döntéseket soha nem pártállás, vagy foglalkozás alapján, hanem az adott tevékenység alapján kell megítélnie.
Hozzátette, hogy a jogszabályban foglaltak alapján azt kell figyelembe venni a megfigyelés engedélyeztetésének meghozatala során, hogy magyar nemzetbiztonsági érdekek, tehát a magyar alkotmányos rend megdöntése, vagy külföldi hírszerzés gyanúja felmerült-e.
Varga Judit arról is beszélt, hogy olyan világban élünk, ahol hihetetlenül sok veszély leselkedik a modern államokra. Úgy fogalmazott, minden államnak a jól felfogott érdeke, hogy erre megfelően felkészüljön, ilyen eszközökre természetesen minden országnak szüksége van.
Komoly probléma lenne, ha nem lennének ilyen eszközeink, viszont ezeknek a felhasznása törvényes rendben zajlik
– jelentette ki. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a rendszer az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ellenőrzése alatt működik, fél éves beszámolási kötelezettséggel. Ugyanakkor épp a Fidesz volt az, amelyik megakadályozta, hogy a testület ellenzéki elnöke összehívja a bizottságot, mert a fideszes tagok jelezték, nem fognak részt venni az ülésen, így az határozatképtelen lenne.
Az EUrologus kérdésére Varga Judit határozottan cáfolta, hogy azt kérte volna a Le Monde című laptól, hogy az erre vonatkozó kérdést és a választ töröljék az interjúból. Varga Judit kijelentette, hogy a neki ellenőrzésre megküldött szövegben benne volt a kérdés és a válasz is, a szöveget ezzel együtt jóváhagyta. Sem ő, sem a más a minisztériumban nem fogalmazott meg olyan kérést, hogy ezt nem közölhetik, mint ahogy az interjúban benne is volt ez a rész.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.