Félszáz embert szán a kormány Szijjártó Péter külügyminiszter személyi biztosítására – derült ki a TEK beszámolójából, de azt titkolják, hogy mi indokolja a védelmi csapatának nagyságát.
Szijjártó Péter külügyminiszter egy kormányhatározat alapján állandó védelmet kap tavaly július óta, ám az eddig nem derült ki, hogy a gyakorlatban mit jelent “személyi biztosítása”. A Terrorelhárítási Központ (TEK) 2018-as költségvetési beszámolójából viszont már kiolvasható néhány részlet. Erre a feladatra a TEK 52 státuszt kapott, amit fel is töltöttek: 51 hivatásos rendőrt és egy közalkalmazottat vettek fel, vagy csoportosítottak át. Vagyis összesen félszáz speciálisan képzett rendőr óvja Szijjártó Péter biztonságát, nyugalmát a hét minden napján.
A külügyminiszter védelme nem olcsó mulatság: az már korábban, a tavalyi kormányhatározatból kiderült, hogy 2018 második félévében a kiadásokra 504 millió forintot kaptak a terrorelhárítók. A félmilliárd forintból a felszerelésekre 172 millió forint ment el, a személyi költségekre 224 milliót költöttek, a maradékból fizették a vélhetően az utazásokkal kapcsolatos egyéb dologi kiadásokat. A TEK 2017-es zárszámadásából az is kiderül, hogy két éve a TEK még “csak” 59 külföldi útján biztosította Szijjártó Pétert.
A TEK lapunk érdeklődésére azt nem árulta el, mi indokolta, hogy az államfő, a házelnök, a kormányfő, a legfőbb ügyész az alkotmánybíróság és a kúria elnöke mellett a külügyminiszternek is járjon állandó személyi védelem.
A TEK-nél tavaly 1671 ember dolgozott, és három terület, a felderítési, a személyvédelmi továbbá a műveleti igazgatóságok között oszlott meg a létszám. Azt, hogy mely területhez hány ember tartozik, minősített információként kezeli a TEK. Az viszont biztos, hogy az 52 fős létszámfeltöltés jelentősnek mondható. Az utolsó információ a TEK Személyvédelmi területének tevékenységéről még 2016-ból származik: akkor a még épülő Karmelita-kolostor védelmére 35 személyvédelmi státuszt kapott a terrorelhárítás.
Tavaly a fél éves tevékenységre kapott a TEK 504 millió forintot, ha ebből levonjuk az egyszeri beszerzési költségeket, akkor is évente bruttó 650-700 millió forintba kerülhet csak a külügyminiszter biztosítása. Ez nettó fél milliárd forintos éves számlát jelenhet.
A Külügyminisztériumot és a TEK-et is megkerestük, hogy megtudjuk, mi indokolja Szijjártó Péter védelmi csapatának nagyságát. A tárca nem válaszolt. A TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztálya megerősítette, hogy a külügyminisztert a nap 24 órájában – hivatalos és magánprogramjain egyaránt – megilleti a személyvédelem. Ennek részletei, konkrét számadatai azonban a TEK szerint nem nyilvánosak. Általánosságban azonban annyit elmondtak: “A 24 órás személyvédelem megszervezése a veszélyeztetettség figyelembe vételével történik, melynek során számolni kell a programhelyek előkészítését és helyszínbiztosítását ellátó, a személy- és lakásbiztosítást végrehajtó, valamint a biztonsági gépjárművezetői feladatokat végző állománnyal.”
Szijjártó Péteren kívül a köztársasági elnök, a házelnök, a miniszterelnök, a legfőbb ügyész az alkotmánybíróság és a kúria elnöke kap állandó személyi védelmet. Ugyanakkor a TEK csupán a miniszterelnök, a legfőbb ügyész és most már Szijjártó védelmét látja el. Emellett ez a testület biztosít a belügyminiszter utasításai alapján – általában évi tíz-húsz alkalommal – kisebb-nagyobb külföldi delegációkat. A többi közjogi méltóság védelméről más rendvédelmi szervek gondoskodnak, például a készenléti rendőrség vagy az országgyűlési őrség.
A konyhába is benéznek a TEK-esek
A TEK 2017-es zárszámadási beszámolójából derült ki, hogy tavalyelőtt a miniszterelnök és a legfőbb ügyész védelme megközelítőleg 800 belföldi hivatalos- és magánprogram, valamint külföldi kiutazás biztosítását foglalta magában. A feladatok végrehajtását végző munkatársak több mint 7000 ellenőrzést végeztek különböző adattárakban, továbbá összesen több mint 600 protokoll- és biztonsági-előkészítést, megelőző biztosítást, fotó-videó biztosítást, valamint a megelőző-védelmi tevékenység keretében személyek beazonosítását látták el. A CBRN (vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris biztonság) szakterület munkatársai több mint 1400 élelmiszer-biztonsági ellenőrzést, laborvizsgálatot végeztek el a két közjogi méltóság biztosítása során.
A kép illusztráció
https://nepszava.hu | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.