Politika

Mi történt? Mégis engedélyezte Orbán, hogy NATO-csapatok vonuljanak át és gyakorlatozzanak Magyarország teljes területén

nyugatifeny.hu

Pálfordulás.

A magyar kormány engedélyezi “a NATO reagáló erők Magyarország területén szárazföldi és légi úton történő áthaladását, illetve Magyarországra történő települését” – jelent meg a Magyar Közlönyben, amit az mfor.hu vett észre.

A portál felidézi, hogy ezzel a kormányhatározattal Orbán Viktor egy március 7-én kiadott határozatot módosít. Akkor a kormány arra adott engedélyt, hogy NATO-csapatok áthaladjanak Magyarország területén szárazföldi vagy légi úton, egyben engedélyezte azt is, hogy fegyvereket telepítsenek a Dunántúlra. A friss határozatból most kikerült a Dunántúl mint korlátozás. Hogy ez miért történt így, az pontosan nem világos.

Mindez tehát azt jelenti, hogy

a NATO az ország bármely területén végezhet csapatmozgásokat, hadgyakorlatot, kiképzéseket bonyolíthat le, valamint fegyveres erőket is telepíthet.

A döntés ellen a Mi Hazánk nevű párt szerdán közleményben tiltakozott. Szerintük a kedd esti kormányhatározat szerint immár “hazánk teljes területére engedélyezik a külföldi NATO-csapatok telepítését az ukrajnai háborúra reagálásként. Magyarország függetlenségének feladása, hazánk katonai felvonulási területté tétele elfogadhatatlan”.


Hozzátették: “Beláthatatlan következményekkel jár az idegen haderők magyarországi állomásoztatása és hazánknak az orosz haderők célpontjává tétele. (…) A NATO-tagságunkból adódó szerződéses kötelezettségünk csak arra volna, hogy egy tagállam megtámadása esetén segítsünk annak védelmében, de Ukrajna nem NATO-tag”.

(via, mfor.hu / 24.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top