Rejtély.
Facebook-bejegyzést posztolt Varga Mihály a tortájáról, amelyre egy érdekes kép került. Az ünnepelt süteményén a Hold látható nagy méretben, felette pedig a Föld.
“Régen a torták fotója került a címlapra, manapság a címlap kerül a tortára. 😀 🥮 🍰 Mindenkinek szép vasárnapot! 👍” — írta a politikus.
A kettő között egy rejtélyes, sötét lény látszik, és úgy tűnik, mintha a vörös szeme világítana. Kérdéses, hogy ez csupán illúzió, vagy talán csak a torta sima felülete tükröződik a fotón, esetleg valami jelképes jelentéssel bíró tartalmi egység szerepel a süteményen.
Az alakot a kommentelők többsége nem szúrta ki, azonban a Hold jelentésével kapcsolatban többeknek felsejlett Orbán Viktor győzelmi beszéde. “Még a Holdról is látszik” — mondta április 3-a éjjelén a miniszterelnök.
Varga Mihály egyelőre nem árulta el, milyen jelentéstartalmat hordoz a tortán szereplő fotó. Még az sem derült ki, mit ünnepel a miniszter, a születésnapja ugyanis januárban van, a névnapja pedig szeptemberben. Egyesek az apák napját sejtik az ünneplés indokának.
A képet >>ITT<< lehet megnézni.
(Varga Mihály/Facebook) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.