Átütő sikert ért el a Magyar Szocialista Párt azzal, hogy meghiúsítottak a kormánypártok tervét, mellyel természetkárosító módon terjeszkedhettek volna a Balaton partján.
Pénteken született meg az Alkotmánybíróság (AB) döntése, mely helyt adott Molnár Zsolt szocialista képviselő beadványának. Ennek értelmében az AB alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette a 2018. évi CXXXIX. törvény 71. § (4) bekezdését, ami egy kiskaput kinyitva lehetőséget biztosított arra, hogy a Balaton szabályozási partvonalától számított 30 méteres sávon belül is építkezéseket folytassanak.
A Hírklikk beszámolója szerint a szocialista politikus ötven képviselőtársával együtt fordult az Alkotmánybírósághoz még tavaly, és arra kérték a testületet, hogy a már említett rendelkezést vizsgálják felül, majd amennyiben az lehetséges, állapítsák meg annak alaptörvény-ellenességét és a törvényi rendelkezések visszaható hatályú megsemmisítését.
“A törvényben korábban felhatalmazást kaptak a miniszterek és a kormány, hogy kivételes esetben eltérhessenek az általános szabálytól. Láthattuk, ezek a kivételes esetek az elmúlt időszakban egyre szaporodtak. Pedig a jövő nemzedékei számára garantálnunk kell, hogy a Balaton megmaradjon a Balatonnak, és ne egy túlépített, túlzsúfolt betonteknő legyen” – mondta Molnár Zsolt a pénteki sajtótájékoztatóján, ahol hangsúlyozta:
“MOST ELÉRTÜK, HOGY NE LEHESSEN MINISZTERI, KORMÁNY- ÉS ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL KISKAPUKAT TALÁLNI ÉS EZZEL IS TOVÁBB KÁROSÍTANI A KÖRNYEZETÜNKET.”
“A mai döntés is világossá teszi, hogy van értelme küzdenünk. Egy nemzeti elkötelezettségű, szociáldemokrata közösségnek különösen fontosak a természeti örökségeink, fontos hogy megóvjuk és megőrizzük ezeket a kincseket a jövő nemzedékeinek” – tette hozzá az MSZP pártigazgatója.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.