Milyen igaz.
Nekünk magyaroknak szükségünk van a hazánkra, mert a haza véd meg bennünket minden bajtól és veszélytől — mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztavatási ünnepségén.
A kormányfő úgy fogalmazott:
“erősnek, felkészültnek és egységesnek kell lennünk, mert a közösségünkre leselkedő veszélyeket csak így leszünk képesek elhárítani, a magyar emberek békéjét és biztonságát csak így tudjuk megvédeni”.
Orbán Viktor szerint
az állam legfontosabb feladata a közrend védelme.
Az a kormányzat, amelyik nem képes szavatolni az élet és a vagyon biztonságát, elveszti a jogot, hogy a polgároktól együttműködést várjon, mondta.
Kitért arra: a rendszerváltás, vagyis 30 év óta 2021-ben követték el Magyarországon a legkevesebb bűncselekményt, így mára Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országává, Budapest pedig az egyik legbiztonságosabb fővárosává vált.
(via mti) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.