Nincsenek könnyű helyzetben a kismamák.
Dr. Kunetz Zsombor, egészségügyi elemző Facebook-bejegyzése szerint nehéz helyzetben vannak azok, akik Jász-Nagykun-Szolnok megyében szeretnének szülni júliusban.
“Ebben a megyében van a Mezőtúri kórház, ahol azért szünetel a szülészet-nőgyógyászat júliusban 18 napon keresztül, mert
nincsen aneszteziológus
szakorvos. Ugyanakkor a Szolnoki Hetényi Géza Kórházban meg éppen nőgyógyászból van hiány és a már jól ismert személyi feltételek hiánya miatt júliusban 15 napon keresztül a III-as progresszivitású szülészet-nőgyógyászati ügyelet akadályozott.”
– írja Dr. Kunetz Zsombor a bejegyzsésében.
A szakértő emlékeztet: mindkét kórház ugyanabban a megyében van, így kézenfekvő megoldás lehetne, hogy átszervezik a Mezőtúri Kórház humánerőforrás kapacitását a Szolnoki Kórházba. Erre egyébként az új jogállási törvény lehetőséget ad, vagyis a dolgozókat ki lehet rendelni olyan helyekre, ahol munkaerőhiány van.
“Csakhogy kérdés az, mennyi nyugdíjas kolléga látja el a feladatot és átvezénylés helyett inkább a pihenést választanák.”
– írja Kunetz Zsombor.
Kunetz szerint az a legnagyobb probléma, hogy ezzel a kapacitáscsökkentéssel a Mezőtúri Kórházat lényegében be is zárhatják. Pedig nem lesz más megoldás, mert így van ugyan két kórház, amelyből egy sem működik, és így az egész térségben veszélyezteti a szülő nők és az újszülöttek ellátását, úgy meg lesz legalább egy működőképes kórház a megyében, legalábbis szülészeti szempontból – véli a szakértő.
Júniusban összesen három intézmény kapcsán jelezték a hatóságok, hogy bizonyos időszakokban nem tudják biztosítani a szülő nők ellátását. Az előző hónaptól nem lehetett szülni a Mohácsi Kórházban, Szolnokon csak hétfőn és szerdán tudták fogadni a szülő nőket, a hónap végén pedig Várpalotán jelentették be, hogy hetekig nem lehet szülni az intézményben.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.