Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 11,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,5 százalékkal nőttek.
Az éves maginfláció 13,8 százalékos volt.
Az éves inflációs mutató a májusihoz képest 1,0 százalékponttal, a maginfláció 1,6 százalékponttal emelkedett.
Az élelmiszerek ára tavaly júniushoz viszonyítva 22,1 százalékkal emelkedett, ezen belül legjelentősebben a margarin 58,1, a sajt 43,4, a száraztészta 39,9, a kenyér 39,7, a baromfihús 37,1, a tejtermékek 36,5, a tojás 34,3, a péksütemények 31,1, a tej 24,9 százalékkal drágult.
A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 7,3, ezen belül a szeszes italok 9,5 százalékkal, a dohányáruk 5,9 százalékkal kerültek többe.
A tartós fogyasztási cikkekért 12,4, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 20,1, a szobabútorokért 19,7, a használt személygépkocsikért 17,6, az új személygépkocsikért 12,0 százalékkal kellett többet fizetni.
A szolgáltatások díja 5,6 százalékkal emelkedett, ezen belül a taxi 26,1, az üdülési szolgáltatás 10,5 százalékkal került többe.
(MTI) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.