Azért hozzátette, hogy nem értenek egyet vele.
A helyreállítási alapról való megegyezés már csak az Európai Bizottságon múlik, miután a kormány elfogadta a bizottság álláspontját a vitás kérdésekben
– állította Gulyás Gergely a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Pénteken mi is megírtuk, hogy látványosan vége lett a magyar kormány keménykedésének, és Orbánék egyre több brüsszeli igényt hajlandóak teljesíteni.
Ezt részben az magyarázhatja, hogy egyre kevesebb idő van a megállapodásra a helyreállítási alap pénzeiről, ami nagyon jelentős összeg a magyar költségvetés szempontjából, másrészt pedig
a forint gyengüléséhez
is hozzájárul, hogy Magyarország az EU egyetlen tagállama, amelyik kérne az újjáépítési alapból, de még nincs jóváhagyott terve. Emiatt a befektetők kockázatosabbnak látják Magyarországot a többi európai országnál.
Gulyás elmondása szerint a bizottságnak elküldött válaszban mind a négy olyan területen, ahol a testület előrelépést várt,
elfogadták a bizottság álláspontját.
“Függetlenül attól, hogy egyetértünk-e vagy sem az Európai Bizottság felvetésével”
– mondta a miniszter, kiemelve: ezeknek a kérdéseknek a jelentősége lényegesen kisebb mint annak, hogy Magyarország végre megkapja azokat a pénzeket, amelyek az uniós szabályok szerint nekünk járnak.
Érdekesség, de míg korábban a kormány és Gulyás maga is többször arról beszélt, hogy Brüsszel a “gyermekvédelminek” nevezett homofób törvény miatt nem biztosította az uniós forrásokat Magyarország számára, addig ez a szempont az MTI leirata alapján már egyáltalán nem került szóba az interjúban.
Gulyás mindenesetre most úgy látja, hogy miután minden olyan kérdésben, ahol eddig viták voltak, a bizottság álláspontját elfogadták, ezért úgy gondolják, hogy a technikai lezárása van csak hátra a megegyezésnek és utána a megállapodás aláírható.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.