Az énekes a saját bőrén érzi a keresztényüldözést.
Tóth Gabit megállás nélkül kísérti a “sötét oldal” , sőt az énekesnő érzi azt is, hogy “az Ördög ott liheg” a nyakában, de eddig ellenállt a kísértésnek. Szintén saját tapasztalásaként osztotta meg a nagyérdeművel azt is, hogy a keresztényüldözés létezik. Erről a popsztár a közmédiában beszélt, ahol a keresztény ember és a zene kapcsolata volt a téma.
Minden színpadra lépés előtt imádkozik – kezdte egy vallomással Tóth Gabi, aki az állami tévé M5-ös csatornájának vendége volt, és akit úgy konferáltak fel a műsorban: “Érkezik hozzánk Tóth Gabi, az énekes Máté evangéliumának részletével azonosul: miszerint
boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa”.
Tóth Gabi elmondta, hogy a nagymamájának köszönheti a vallásosságát, és hogy a színpadra lépés előtt mindig imádkozik. Arról is beszélt a műsorban, hogy “az Isten adománya természetesen meg tudja részegíteni az embert”, és arról is, hogy
hisz “a sötét oldal erejében” is”.
Ez egy állandó küzdelem tud lenni, állandóan kísért minket. Sokszor éreztem én is, hogy az Ördög ott liheg a nyakamban. De az a lényeg, hogy “tisztán tudom tartani a hitemet, hogy nem tudta átvenni az irányítást”
sem pénz, sem hatalom, sem gőg formájában
– mondta.
A keresztény ember és a zene kapcsolatáról szóló műsorban az énekesnő kitért arra is, hogy szerinte nehéz időket élnek meg a vallásos emberek. “Azt gondolom, hogy azokat az időket éljük, amikor bátornak kell lenni. Hiszem, hogy azért valahol egy keresztényüldözés van. Én ezt tapasztalatból is…” – mondta, majd kifejtette, hogy Isten ajándéka a tehetség, amit a zenészek kapnak.
Az elmúlt években, a vallásosságát és jobboldali meggyőződését előtérbe helyező énekes már panaszkodott az őt érő “klasszikus karaktergyilkosságra”, ezt például az Eucharisztikus Kongresszuson vállalt szerepére vezette vissza.
Videó:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.