Indoklás nélkül rendelték el a veszélyhelyzetet Orbánék, ami szabályellenes.
A magyar kormány nem értesítette az Európai Bizottságot arról, hogy energia-veszélyhelyzetet vezet be. Ez derül ki abból a közleményből, amelyet a bizottság Kadri Simson (címlapképünkön), energiáért felelős biztos nevében adott ki.
A közlemény szerint a bizottság felvette a kapcsolatot a magyar kormánnyal, hogy jobban megértsék,
mit is jelent pontosan a most bejelentett energia-veszélyhelyzet.
Az EU-nak egyébként – ahogy erre a közlemény is felhívja a figyelmet -, saját szabályrendszere van a gázellátás és az energia biztosítására, amelyben van ugyan lehetőség indokolt esetben veszélyhelyzet hirdetésére, de
erről előtte tájékoztatni kell a bizottságot, és meg kell indokolni az esetleges kiviteli tilalmakat is, amelyekre szimplán a gazdasági érdekek sosem elegendőek indoklásnak.
Ennek oka, hogy a gáz vagy a tüzelőanyag kivitelének tilalma nem csak egy uniós tagországot érint, a közös szabályrendszer lényege pedig az lenne, hogy egyik országban se lehessen hiány tüzelőanyagból.
A közlemény is kiemeli: a tagországoknak van egy úgynevezett szolidaritási kötelezettsége is, amely szerint ki kell segíteniük a szomszéd tagországokat komoly baj esetén. Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón arról beszélt, hogy
a kormánynak semmilyen kötelezettsége nincs ilyen esetekben.
A bizottságnak azért is fájhat különösen, hogy a magyar kormány nem egyeztetett velük, mert jövő héten tervezik bemutatni a télre vonatkozó terveket az energiabiztonság elérésére.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.