Felszólították Orbánt, hogy viselkedjen valódi európaiként.
Több tucat EP-képviselő, köztük néppárti politikusok is, levélben kérik Orbán Viktortól, hogy ne ukránok élete árán valósítsa meg saját politikai érdekeit – írja a Szabad Európa.
“Arra kérünk, hogy állj a történelem jó oldalára a magyar emberekkel együtt, akik egyértelműen szolidárisak Ukrajnával.
Arra kérünk, hogy viselkedj valódi európaiként”
– áll a levélben.
A képviselők nem értik, hogy Orbán miért igyekezett hátráltatni és lassítani az orosz kormány elleni hatodik szankciós csomag elfogadását, megtörni az uniós egységet és gyengíteni a szankciókat. Elvárják ugyanis, hogy amikor a demokratikus világ egységes Ukrajna és az ukrán emberek támogatásában, akkor a magyar miniszterelnök és kormánya is tegyen így.
Szerintük azonban Orbánnak eddig fontosabbak voltak a gazdasági előnyök és személyes politikai érdekei, mint az ukránok élete. A képviselők kiemelték azt is, hogy Orbán Viktor az utolsó pillanatban megvétózta Kirill orosz pátriárka szankcionálását, amivel kapcsolatban úgy látják, hogy Kirill tovább fog buzdítani a bűncselekmények támogatására, ártatlan ukrán gyerekek meggyilkolását is beleértve.
A képviselők szerint az Európai Unió a béke, az együttműködés és az egység erősítésére jött létre, amely egység az, amitől a szövetség minden krízisből megerősödve jött ki, az aláírók szerint most is ez lesz a helyzet.
“Ukrajna Európa” – szögezték le a levélben. Az ország megérdemli teljes támogatásunkat, mivel gyorsan fogadják el az európai irányultságú reformokat és védik az európai demokráciát és értékeket az orosz zsarnoksággal szemben. A teljes támogatáshoz hozzátartozik az uniós tagjelölti státusz is a képviselők szerint.
Ezért – egy olyan uniós ország vezetőjeként, amely még mindig gyógyul a szovjet diktatúra okozta sebekből – arra szólítják a magyar miniszterelnököt, hogy őrizze meg az európai egységet,
és álljon a történelem jó oldalára.
(via, szabadeuropa.hu / 444.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.