A több milliós fizetésük mellé.
A miniszterek vagyonnyilatkozataiból kiderült, hogy több miniszter is milliós juttatást vesz fel a modellváltáson átesett állami egyetemi kuratóriumi tagsága, vagy épp kaszinókoncesszió miatt – vette észre az RTL.hu.
Korábban mi is megírtuk, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter például a budapesti kaszinók működtetéséért felelő cégéből
1,6 milliárd forint
osztalékot zsebelt be, miniszterként.
Szalay-Bobrovniczky kinevezése után a kormány azt ígérte, hogy a többi cégével együtt – az Andy Vajna halála után Garancsi Istvánnal közösen átvett – kaszinós cégét is eladta. Az RTL szerint az nem derült ki az átláthatatlanabbá tett nyilatkozatból, hogy Szalay-Bobrovniczky eladta-e a céget, a nyilvános cégadatok viszont nem erre utalnak.
A DK felszólította a minisztert, hogy fizesse be ezt az 1,6 milliárd forintot a rezsivédelmi alapba, és a kormány költse ezt a pénzt az emberekre.
Varga Judit a miniszterkedés mellett a modellváltáson átesett, alapítványi tulajdonba került Miskolci Egyetem kuratóriumának elnöke. Ezért a munkáért eddig nem kapott juttatást, de júliustól
milliós fizetést
vehet fel az alapítványtól. Hogy pontosan mennyi pénzről van szó, azt nem tudni, csak annyi nyilvános, hogy 1 és 5 millió forint közötti fizetésről van szó.
Ugyanennyi fizetést kaphat Szijjártó Péter külügyminiszter a győri Széchenyi Egyetem kuratórium tagságáért. Az RTL mindkét miniszter kereste azzal kapcsolatban, hogy miért kapnak mostantól milliós fizetést azért a munkáért, amit eddig ingyen végeztek. A csatorna nem kapott választ.
Rajtuk kívül Lázár János, Nagy István és Varga Mihály miniszterek kuratóriumi tagok, akik fél- egymilliós fizetést kapnak a pozícióért.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.