Új rendeletükben figyelembe vették a tüntetők követeléseit.
Augusztus elején jelentette be Gulyás Gergely, hogy az ársapkás benzin vevőkörének szűkítése mellett a tűzifa kivitelének tilalma, illetve a fakitermelés bővítése mellett is döntött a kormány. A rendelet az orosz–ukrán háború miatt megállapított veszélyhelyzetre hivatkozva hozott könnyített szabályokat, részben felülírva az erdő- és természetvédelmi törvényt.
A korábbi kormányrendelet után kedden érkezett egy újabb, amely kimondja az állam tulajdonában álló erdőkben történő fakivágásokra vonatkozólag, hogy
„természetvédelmi vagy Natura 2000 elsődleges rendeltetésű, őshonos fafajokból álló természetes erdőnek, természetszerű erdőnek vagy származékerdőnek minősülő természetességi állapotú, az erdőfelújítási kötelezettségre vonatkozó célállományt alapul véve természetes mageredetű erdőfelújításra alkalmas erdőben
nem végezhető
tarvágás.”
A korábbi kormányrendelet nem tiltotta az állam természetvédelmi vagy Natura 2000-es területein való tarvágást, hanem könnyítette a természetvédelmi területen a tarvágás végzését, akár nagyobb területre kiterjesztve.
Nagy István, az Agrárminisztérium elnöke erre azonban Facebookon és a kormány.hu-n azt reagálta,
„fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása. (…) Természetvédelmi vagy Natura 2000 terület esetében, az őshonos fák tarvágása továbbra is tilos.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.