Egyre több iskola kerül szorult helyzetbe.
A megemelkedett rezsiköltségek miatt kérdőívet küldött a szülőknek az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium igazgatója, hogy felmérjék, kik azok, akik hozzá tudnának járulni a villany- és fűtésszámlához a pár hét múlva kezdődő tanévben, írja a Telex.
A lap birtokába jutott levél szerint
az iskola 101 302 forint egyszeri, egyösszegű támogatást kér a szülőktől, hogy az így befolyt adományokból a megnövekedett rezsiköltségeket tudják fedezni, és megtarthassák az egyébként hagyományos, tantermi oktatást.
Berczelédi Zsolt, az iskola igazgatója a lapnak megerősítette, hogy elküldték a levelet a szülőknek, és azt mondta, kötelezettség nélkül felmérik a lehetőségeket.
“Előre szeretnénk menekülni. Pontos kalkulációt végeztünk: az iskola éves energiafelhasználása körülbelül 80.000 m3 gáz és 100.000 kwh áram. Tavaly gázra évi 5,5 millió forintot, áramra 3,5 millió forintot fizettünk.
A következő tanévre a gáz ára a jelenlegi díjszabás mellett 58 millió forint körül, a villany 6,8 millió forint körül várható.
Ezt a költséget sem a fenntartó, sem az intézmény nem tudja külső támogatás nélkül kigazdálkodni”
— magyarázta az igazgató. Jelenleg a kormányzat részéről egyeztetések folynak az egyházakkal a helyzet megoldására — tette hozzá.
Az iskolaigazgató azt is mondta, nem jelent hátrányt, ha valaki nem tudja kifizetni a százezres hozzájárulást.
“Már most jelentkezett olyan szülő, aki több gyermek helyett is át tudja vállalni a költséget, ezért indítottuk a felmérést, hogy megtudjuk, melyik család mennyivel tudja támogatni anyagi lehetőségeihez mérten a kezdeményezést”.
Berczelédi Zsolt azt mondta, szeretnék elkerülni, hogy digitális oktatásra kelljen átállni. Mentálisan kifejezetten rosszat tesz az elszigeteltség a gyerekeknek, az online oktatás hatékonysága pedig messze elmarad a tantermi oktatáshoz képest — mondta.
A Telex kereste az iskolát fenntartó Baptista Szeretetszolgálatot is, hogy megtudják, van-e más olyan, a fenntartásában működő iskola, amelynél hasonlóan kérik a szülők segítségét, és ha igen, hány ilyen van az országban, de kérdéseikre nem kaptak választ.
A súlyos energiaválság miatt a kormány nyár közepén hirdetett energia-veszélyhelyzetet, amelynek részeként a “szent tehénnek” tartott rezsicsökkentéshez is hozzányúlt. Ez pedig a közintézményeket, köztük az iskolákat is érinti, július közepén a tankerületek levelet kaptak a Belügyminisztériumtól, amelyben arra utasították őket, hogy mérjék fel az iskolákban a gázról a fatüzelésre való átállás lehetőségét.
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Szakszervezetének választmányi tagja a Népszavának azt mondta, szinte biztos, hogy télen több oktatási intézmény online oktatásra állhat át, ha a kormány az iskolák, óvodák fűtésén akar spórolni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.