Itt tartunk.
Egyre több bolt és benzinkút korlátozza az árucikkekből vásárolható mennyiséget. Legutóbb a Mol bevezette, hogy naponta legfeljebb egyetlen alkalommal lehet hatósági áron üzemanyagot venni, jelenleg pedig már piaci áron sem lehetett egynél többször vásárolni.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke arról nyilatkozott, hogy sem jogi, sem fogyasztóvédelmi szempontból
nincs akadálya annak, hogy az üzletek és benzinkutak korlátozzák a megvásárolható mennyiséget,
ugyanis nincs rá szabályozás. Ez alapján a gazdasági szereplők dönthetnek arról, hogy bevezetnek-e mennyiségi korlátozást.
Az egyetlen kikötés, hogy az üzlet a saját szabályait betartsa. Eszerint ha az üzletben kiírt hirdetés alapján csak két kilogramm lisztet engednek vásárolni, ne mondhassanak a kasszánál ennél kevesebb mennyiséget.
A Mol közleménye szerint az 50 literes tankolási korlátozás célja, hogy a vásárlók “csak annyit tankoljanak, amennyire szükségük van“. A második tankolás esetén a vásárlót “kollégáink emlékeztethetik őt a Mol kérésére, de kizárólag olyan áron szolgálhatják ki, amelyre jogosult” — állítják.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.