Összesen csaknem 20 ezer embernek adnak munkát.
Egy év alatt csaknem 1600 fővel növelte alkalmazottai számát az elsősorban takarítási tevékenységre koncentráló, a közbeszerzéseken taroló B+N Referencia Zrt. Már csupán 11 olyan vállalat van Magyarországon, amely náluk is több embernek ad munkát, írja a G7 cikke nyomán a Hírklikk.
A B+N Zrt. alkalmazotti létszámának rohamos növekedése évek óta tart. A társaság tíz évvel ezelőtt még csak nagyjából ezer embernek adott munkát, most júniusban viszont már csaknem hétezret foglalkoztattak.
Ráadásul ez csak magának a B+N Referencia Zrt-nek a létszáma. A cégnek több hazai leányvállalata is van, amelyek közül néhánynál szintén sokan dolgoznak. A júniusi adatok szerint a teljes hazai létszám már a 7600 főt közelítette. Emellett a csoport néhány éve külföldi terjeszkedésbe kezdett, így már a határokon túl is szép számmal vannak alkalmazottaik: honlapjuk szerint
összesen csaknem 20 ezer embernek adnak munkát.
A vállalat jelentős részben állami megrendelésekből él. A társaság tavaly
egyetlen év alatt majdnem 480 milliárd forintnyi állami közbeszerzéseken kapott megrendeléseket.
A Bisnode adatbázisban elérhető számok alapján a B+N Referencia Zrt. tavaly már csaknem 123 milliárd forintos árbevételt és 18,6 milliárdos adózott nyereséget ért el.
(g7.hu / hirklikk.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.