Ez így nem mehet.
2023 elején a kormány a Magyar Orvosi Kamarával kötött megállapodása szerint bevezeti az orvosi béremelés harmadik, 10%-os lépcsőjét, amely 10%-os keresetnövekedéssel jár. Ezt azonban a tervek szerint teljesítményarányosan kívánják elosztani, emiatt pedig közleményben
tiltakozik a kamara.
A belügyminiszter zárt munkaértekezlet keretében arról beszélt, hogy az orvosi béremelés harmadik lépcsőjét a megállapodás alapján valóban bevezetheti a kormány januárban, azonban differenciáltan, teljesítményalapon kaphatják meg a dolgozók. A MOK közleményben utasította el Pintér Sándor felvétését, amely különbséget tesz a munkavállalók között.
A közleményben a MOK kiemelte, a miniszterelnökkel kötött megállapodás értelmében
minden orvost megillet a béremelés,
amelyet törvényben rögzítettek 2020-ban.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.