Húzzák az időt.
Közérdekű adatigényléssel fordult Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az illetékes minisztériumokhoz, hogy részleteket tudhasson meg Orbán Viktor amerikai útjáról. A politikus szerint az út egyértelműen
pártpolitikai jellegű
volt, hiszen a magyar kormányfő egy konzervatív konferencián tartott beszédet, az utazása alatt az Egyesült Államok vezetőivel nem találkozott, nem egyeztetett. A delegációja utazását közpénzből finanszírozták, így Ujhelyi szerint az a minimum, hogy ezzel az összeggel a kormány tételesen elszámol.
A politikus beadványára a kormány a 15 napos válaszadási határidőt betartva reagált, ám nem volt benne sok köszönet: a
vészhelyzetre hivatkozva
arról tájékoztatták, hogy csak 45 napon belül tudnak érdemben válaszolni, hogy ne veszélyeztessék „veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatok ellátását”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.