A világ közepe.
A kultúra él és életet ad, értelmet ad a mindennapoknak — mondta Novák Katalin a Csokonai Fórum színházi komplexum keddi megnyitóján Debrecenben. A köztársasági elnök azt állította: szerencsések vagyunk, hiszen egy
olyan országban élhetünk, ahol van, ahol jut figyelem, erőforrás a kultúrára
és megvan a szándék, hogy “ne csak fenntartsuk, de gyarapítsuk is” azt, ami a miénk.
Az államfő Cicerót idézve azt mondta: fegyverek közt hallgatnak a múzsák, és ez a mondat leginkább figyelmeztetés, intés, hogy “ha hagyjuk, ha nem figyelünk, akkor elhallgatnak a múzsák“. Pedig a nehezebb időkben még inkább szükség van rájuk, hiszen a kultúra képes enyhíteni a fájdalmat, oldani a félelmet, segíteni a megbékélést — mondta.
Megérteti, hogy mit kell, mit érdemes tanulnunk, tovább vinnünk a nehéz pillanatokból, emlékeztet arra, hogy nem pusztán túlélni, élni kell — jegyezte meg. A kultúráról lemondani a gondterheltebb korokban egyet jelent félelmeink, sebeink, fájdalmaink kezeletlenül hagyásával, végeredményben a fizikai, lelki és szellemi önfeladással — emelte ki a köztársasági elnök.
Novák Katalin arról beszélt, hogy ha Cicero mondását tényként kezelnénk, akkor a magyaroknak a 20. században alig vagy talán egyáltalán nem szóltak volna a múzsák, de a múlt századi sorsunkkal szembenézve is mindig volt erőnk és szívünk helyet adni a kultúrának. “Tragikus háborús veszteségek között, ideológiák cenzúrája mellett is belekapaszkodhattunk a múzsákba, akik nem hallgattak el” — jelentette ki.
Hozzátette, még az is előfordult, hogy épp a tiltások, a tűrések és a támogatások nyomasztó útvesztőjében találták meg a művészeink a jó megoldást a tapasztalatszerzésre. Felidézte a korábbi gyakorlatot, amikor a frissen végzett színművészeknek kötelező volt vidéki színházhoz szerződniük egy időre. Mint mondta, Szeged is annak köszönheti Király Levente Kossuth-díjas színművészt, aki a nagybátyja, hogy kötelező volt Budapestről vidékre mennie játszani.
“A vidéki színjátszásra a kelleténél kevesebb figyelem irányul” — fogalmazott. Megjegyezte, ezért is örül annak, hogy 44 év elteltével egy új vidéki színházat avathatnak.
Novák Katalin szerint
a magyarok azt szeretik, hogy ha valami szól, akkor nagyot szóljon,
ezért is adtak át Debrecenben egy teljesen új színházat, miközben a másik is megújul.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.