Levelet írtak a kormányzat képviselőinek.
A magyar kormány minisztereinek címzett levelében kér segítséget a köztisztviselők, közalkalmazottak számára a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) az utóbbi időben bekövetkezett áremelkedések miatt, írja a hvg-hu.
A levelet elküldték,
- Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszternek,
- Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek,
- Palkovics László technológiai és ipari miniszternek,
- Pintér Sándor belügyminiszternek,
- és Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek.
Mint a szakszervezet írta, a levél a képviseleti körükbe tartozó kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők, szociális ágazati dolgozók, kulturális területen dolgozók, valamint védőnők részéről – munkahelyi kollektívák, és egyéni munkavállalók – hozzájuk érkezett jelzések alapján íródott.
Boros Péterné, az MKKSZ elnöke azt mondta:
“A dolgozók igényét tolmácsolva kérem, hogy Önök
tegyenek intézkedéseket a kereseti pozíciók, illetve az általános megélhetési feltételek javítása érdekében”
A levélben kitérnek rá, hogy az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) júliusi tárgyalásán az OKÉT Munkavállalói Oldala (OKÉT MVO) egységes álláspontként közölte a közszolgálati dolgozók jogos igényét. Az OKÉT MVO szükségesnek tartotta azt, hogy 2022. július 1-jétől
a közszolgálatban dolgozók számára 20 százalékos mértékű, az inflációt ellentételező általános keresetnövekedést biztosítson a kormány.
Hozzátették: az azóta eltelt időszakban meghozott kormányzati intézkedések viszont tovább rontották a közszolgálati dolgozók reálkereseti helyzetét
“Ismeretes a rezsidíjak növekedése (villany, gáz, tüzelő) és az ennek következtében is meglóduló infláció, valamint minden fogyasztási termék – kiemelten az élelmiszerek – árának jelentős növekedése”
— indokolták meg kérésüket.
Szerintük a munkabérnek elégnek kell lennie
a tisztességes megélhetéshez szükséges költségek fedezetére,
- az élelmezésre,
- a családfenntartásra,
- a lakhatásra,
- a közlekedésre,
- a munkaerő újratermelésére.
Megjegyezték, a közszolgálati dolgozók általában alacsony nettó keresete már most is kevés a tisztességes megélhetéshez.
“Ezt az egyébként is rossz helyzetet a kritikus válság (rezsi, üzemanyag, infláció, elszabadult árak) az elviselhetetlenségig ronthatja, ezért kell legalább a 20 százalékos mértékű kereseti korrekció visszamenőleg július 1-ei hatállyal. A megélhetéshez szükséges keresetről a közszolgálati dolgozók esetében a kormánynak kell gondoskodnia”
— írta a szakszervezet.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.