Júniusban oldották fel a járványi alatti moratóriumot.
Egyetlen hónap alatt több mint 1100 ingatlant árvereztek el azután, hogy június 15-én véget ért a kényszerértékesítési- és kilakoltatási moratórium – tudta meg az rtl.hu.
A civilek szerint a tilalom feloldása óta
30 százalékkal
több olyan ügyfelük van, aki valamilyen végrehajtási eljárás miatt kér segítséget. A következő hónapokban ráadásul jelentősen nőhet a nemfizető adósok száma, a családi kasszákat ugyanis érzékenyen érinti az infláció, a rezsiköltségek emelkedése, valamint a kétszámjegyű alapkamat is. Mindezt csak tetézné, ha eltörölnék a kamatstopot is.
A kormány nagyjából két és fél évnyi szünet után feloldotta a koronavírus-járvány miatt elrendelt árverezési- és kilakoltatási tilalmat. A moratórium ideje alatt – néhány kivételt leszámítva – nem lehetett kényszerértékesíteni az ingatlanokat, a benne élőket pedig nem lehetett az utcára tenni.
Június 15-től azonban ismét megindultak az árverések, ráadásul úgy tűnik, igen nagy tempóban: az rtl.hu Magyar Bírósági Végrehajtói Kartól (MBVK) származó információi szerint egy hónap alatt összesen több mint 1100, azaz naponta majdnem negyven ingatlant árvereztek el.
Összehasonlításképpen: korábban ilyen módon 5000-8000 ingatlant értékesítettek évente.
Az rtl.hu által megismert adatok azt mutatják, hogy az első hónapban átlagosan 9-10 millió forint körül alakultak alakultak a nyertes licitértékek, az összesített bevétel pedig
11,8 milliárd
forint volt. (Az alábbi táblázat a járvány éveit, valamint az árverési tilalom utáni első hónapot mutatja be.)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.