A következő évben 600 millióval többet kell költenie gázra is az egyetemnek.
A legrosszabb esetben akár 10 milliárd forint nem tervezett kiadást jelenthet a Pécsi Tudományegyetem (PTE) számára az energiaárak emelkedése — mondta a 24.hu-nak az egyetem rektora. Miseta Attila a lapnak elmondta, van ígérete az egyetemnek, arra, hogy kap kormánytámogatást.
Az egyetem kancelláriája a lap kérdéseire azt válaszolta,
“sem az oktatásban, sem pedig a tudományos, kutatási és gyógyítási tevékenységekben nem jelenthet fennakadást a fenntartási költségek változása”.
A levélből kiderült azt is, hogy a PTE működési és dologi kiadásainak összege eddig 42 milliárd forint volt, amiből a gáz 1, a villamosenergia 2,5 százalékot jelentett. A 2022-es működési kiadásokból viszont a gáz elvisz 2,5, az áram pedig 10 százalékot.
Ez alapján a 24.hu számítása szerint
gázra a következő évben 600 millióval, az áramra 3 milliárddal kell többet költenie az egyetemnek.
A rektor azt is elmondta, hogy nem készül online oktatásra, azt viszont felméri az egyetem vezetése, hogy a PTE több tucatnyi épülete közül érdemes-e bezárni valamelyiket, ha annak kihasználtsága nem megfelelő, de a fűtése drága. Eddig csak a szekszárdi kar kollégiumának részleges lezárása került szóba.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a július 13-i kormányinfón jelentette be, hogy energia-veszélyhelyzetet hirdet a kormány, amelyet egy hétpontos intézkedéscsomaggal terveznek kezelni. Az egyik pont arról szólt, hogy jelentősen átszabják a politikai “csodafegyvernek” tekintett rezsicsökkentést, amely augusztus 1-jétől csak az átlagfogyasztásig jár, az azon felüli lakossági fogyasztásért már a hatósági helyett a piaci árat kell majd fizetni. Egy héttel később megjelent a rezsirendelet, amiből az derült ki, hogy
a gázár hétszeresére, az áramár duplájára nő az átlagfogyasztás felett.
Gulyás a keddi kormányinfón bejelentette, hogy a kormány módosít a gázfelhasználásra vonatkozó szabályokon, mégpedig úgy, hogy az 1729 köbméteres éves átlagfogyasztás mellé rendelt fűtőértéket 59 132-ről 63 645 megajoule-ra (MJ) emelik.
“Még a legrosszabb fűtőérték esetében is mindenkinek meg kell kapnia az átlagfogyasztásként meghatározott 1729 köbmétert, ezért pontosították az átlagfogyasztás MJ-ban kifejezett értékét”
— mondta a miniszter.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.