Ez már a harmadik eset.
Rendkívüli testületi ülés tartottak szerdán Érden, ahol a vízművek államosítása is szóba került.
Az Érd Most! portál számolt be az ülésről, azt írták, heves vita bontakozott ki az érdi vízművek ázsiós tőkeemeléséről, vagyis arról, hogy állami kézbe kerüljön-e a helyi vízszolgáltató vagy sem.
Szűcs Gábor alpolgármester
halálos ölelésnek
nevezte a vízművek átadását, a cég nem is kerül ki az önkormányzat alól, nem lesz az államé.
Érd polgármestere, Csőzik László úgy vélte, hogy az államnál rosszabb kezekben lenne a cég.
A fideszes képviselők természetesen nem értettek egyet a döntéssel, T. Mészáros András, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője azt mondta, a döntést azért nem támogatták, mert egy ekkora cégben az 5 százalékos tulajdoni arány átadása nem jelentett volna semmilyen komoly kockázatot.
Előzőleg már Pécs és Budapest is úgy döntött, hogy nem adják át az államnak a vízszolgáltató céget.
(via erdmost.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.