Eddig Washington tett gesztusokat Magyarországnak, most Budapesten a sor – összegezi a hvg.hu David Cornstein CEU-s előadásának üzenetét. A nagykövet tulajdonképpen egyértelművé tette, ha nem viszonozzuk a diplomáciai gesztusokat, akkor Amerika nem lesz olyan barátságos, mint eddig volt.
A Közép-európai Egyetemen (CEU) zajló eseményen Michael Ignatieff rektor a bevezető beszédében elmondta, hogy Cornstein előzőleg kiemelte, milyen fontos lenne, ha a CEU Budapesten maradhatna, mivel “kisebb helyi problémáink akadtak” – tudósított a portál.
David Cornstein nagykövet is megemlékezett, milyen fontos volt, hogy a CEU-ra vezetett az első útja a beiktatása után. Mert szerinte a CEU Amerikában is ügy, mindenki erről kérdezte, amikor legutoljára az USA-ban járt. De bízik a megegyezésben, nemsokára lesz ugyanis egy találkozó a kormány és a CEU képviselői között a legfelsőbb szinteken.
Eddig 10 éven át az volt az amerikai hozzáállás, hogy Magyarországgal nem beszélünk – de egy szövetségessel nem lehet így bánni – mondta. Az új adminisztráció gesztusokat tett, létrejött a Trump-Orbán telefonbeszélgetés, és a két külügyminiszter is találkozott egymással. De most ezeket a magyar félnek kell viszonozni.
Ennek vagy a CEU-megegyezés, vagy egy amerikai-magyar hadiipari megállapodás által kell létrejönnie. Ha a magyar fél ezt nem lépi meg, vagy olyat észlelnek, ami szembemegy az amerikai értékekkel, akkor megváltozik a barátságos viszony – figyelmeztetett.
Amerika mostanában többször is állást foglalt Magyarországot érintő kérdésekben: az USA rosszallja, például hogy a kormány blokkolja a NATO-ukrán kommunikációt, miközben Ukrajna gyakorlatilag Oroszországgal áll harcban. Eközben a helyzet csak egyre rosszabbá válik ukrán-magyar fronton.
forrás: sztarklikk.hu
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!

You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.