“Gül Baba azon daliás korszak szülötte volt, amikor nemzeteink nagy fiai feszültek egymásnak, a váltakozó kimenetelű küzdelmek hősiessége nemzeteink nagyságára emlékeztet, és arra figyelmeztet, hogy ma is ehhez a nagysághoz kellene felnőnünk” – ez mondta kedden a magyar miniszterelnök a török elnök, Erdogan társaságában, mondhatni a tiszteletére.
Aztán azt is hozzátette: „Budapestnek ezt a megkapó részét nem véletlenül hívják Rózsadombnak. A név már jó ideje Gül Babának és híres rózsáinak állít emléket. A szent életű dervis alakja ma is él a magyar nép emlékezetében, monda, operett, film is őrzi emlékét.”
Nem vitás: a török hódoltság 150 évének vannak romantikus felhangjai; a magyarok többsége úgy beszél róla, vagy úgy tanulta, hogy a törökök nem csupán romboltak, építettek is, kultúrájuk nyomait ma is őrizzük.
Ez a megvilágítás azonban nem változtat azon, hogy a törökök megszállók voltak, hódítók, nem pedig nemzetünk nagy fiainak párvidala; nem gladiátorok küzdelme folyt, hanem egy oszmán hadsereg hódító hadjárata. Aminek következtében számosan elmenekültek, mások pedig – törökök, szlávok – betelepültek az országba. De álljon itt egy történelmi elemzés részlete, mit is hozott magával a törökök hadjárata:
„Valójában nem a magyar sereg 1526. augusztus 29-én néhány óra alatt bekövetkezett szinte teljes pusztulása, hanem a nagyhatalmi viszonyoknak a csata által kiválóan jelzett megváltozása hozott igazi korszakváltást, jelentett gyökeres fordulópontot a Magyar Királyság történetében. Ettől kezdve Magyarország sorsáról évszázadokon át e két nagyhatalom székvárosában, nevezetesen előbb főként Isztambulban, utóbb pedig Bécsben döntöttek.”(Múlt-Kor történelmi magazin).
És álljon itt még egy idézet ugyanonnan:
„ A százötven éves török uralom legsúlyosabb következményei – az idegen katonai megszállás és a területi szétdarabolódás mellett – ezen állandó hadakozással és igen káros kihatásaival állnak összefüggésben. Mindezek igen hosszú időre alapvető nyomot hagytak az ország fejlődésén. Sőt a negatív fejlemények jelentős része az oszmánok kiűzését követően sem volt már visszafordítható.”
Azt persze már tudjuk, hogy Orbán Viktor lazán bánik a történelmi eseményekkel, vagy akár a magyar nyelv hovatartozásával is. Mint ahogy azt is tudjuk, hogy őt senki nem tudja lekötelezni – „szeretném látni azt, aki engem le tud kötelezni” – így aztán nyilván a török birodalom mai vezetője, Erdogan sem képes erre.
Mégis: valahogy sajátos megvilágításba helyezte a török hódoltság idejét; őt nemzeteink nagyságára emlékeztette, amihez fel kellene nőnünk. Azt a kormányfő nem tisztázta, hogy nekünk, nekik vagy egyáltalán kinek kell felnőnie, és pontosan mihez is. A többi stimmel: a szentéletű dervis, azaz Gül Baba emléke ma is él az emlékezetünkben, a rózsáival együtt.
Attól azonban ez dúlás még nem a rózsák háborúja volt.
forrás: sztarklikk.hu
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
