Volt, nincs.
A XIII. kerületi kapitányság a vízilabda szövetség feljelentése alapján csalás megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz, derült ki a 444 cikkéből.
Augsuztus 25-én döntött arról az elnökség egyhangúlag, hogy a hiányzó pénzt pótolják, majd feljelentést is tettek a rendőrségen.
Ez az egyetlen dolog, ami arra utal, hogy a szervezettől eltűnt 50 millió forint, a nyilvánosságot nem tájékoztatták az esetről.
Érdekessége az ügynek, hogy Vári Attila, a szövetség elnöke, október 14-én váratlanul lemondott, egyedül a telex.hu említette meg cikkjében, hogy az augusztus-szeptemberi spliti EB szervezőbizottsága nem kapta meg a MVLSZ-től a szállásköltség 70 százalékát, kétszer mintegy 60 ezer eurót, és azt újra kell utalni.
Ez az összeg akkori árfolyamon nagyjából 50 millió forintot jelentett.
A források szerint ez úgy történhetett meg, hogy egy magukat az Európa-bajnokság szervezőinek kiadó csoport emailt küldött a Magyar Vízilabda Szövetségnek, hogy a szállás árát már egy megváltozott, új számlaszámra kérik. A vízilabdaszövetség ezt kérdés nélkül meg is tette.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.