Az embereknek tetszik az Árnyékkormány által nyújtott alternatíva.
Az MSZP, az LMP, a Párbeszéd, a Jobbik és a Momentum hívei is nagyobb arányban bíznak Dobrev Klárában, mint saját pártjuk vezetőjében, derült ki az IDEA Intézet kutatásából, melynek eredményét lapunkhoz is eljutatták.
Az IDEA Intézet 2022. októberében készített reprezentatív vizsgálatot az ellenzéki szavazók körében, melynek eredményéből kiderült, hogy a megkérdezettek
49 százaléka tartja a legalkamasabb vezetőnek Dobrev Klárát,
ez 8 százalékpontos növekedést jelent a szeptemberi kutatáshoz képest.
A második helyen szereplő Jakab Péternek szintén emelkedett a támogatottsága, miközben Márki-Zay Péternek és Karácsony Gergelynek csökkent.
A válaszadóknak Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Kunhalmi Ágnes, Toroczkai László, Karácsony Gergely, Dobrev Klára, Ungár Péter Gyöngyösi Márton és Gelencsér Ferenc közül kellett kiválasztani a legalkalmasabb embert a válság kezelésére.
A kutatás az Árnyékkormány ismerettségét is vizsgálta, eszerint ennek híre gyorsan eljutott az emberekhez,
82 százalékuk hallott a Dobrev-féle árnyékkormányról,
mindössze 8 százalék mondta azt, hogy még nem értesült róla.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!