Felszámolják a céget.
A hétfőn elutasított csődeljárási ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, a társaság egyelőre folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését — tájékoztatta a vállalat kedden az MTI-t.
Sikertelen volt a Tungsram csődeljárási tárgyalása a hitelezőkkel, miután az Eximbank, mint legnagyobb hitelező nem fogadta el a Tungsram adósságrendezési ajánlatát, “és az ő szavazatuk elég ahhoz, hogy ne jöjjön létre csődegyezség”.
November közepén járt le a tavasszal elrendelt csődeljárásban rendelkezésre álló hat hónapos törvényi határidő, és miután nem született meg a csődegyezség, megkezdődik a cég felszámolása, amit a bíróság hivatalból rendel el. A vállalat szándékai szerint a felszámolási eljárás alatt tovább folytatja a működését, de a jogszabályi előírások miatt kedden 750 ember csoportos elbocsátását jelentette be az illetékes munkaügyi hivataloknál — írta a Telex a Tungsram közleménye alapján.
Tavasszal derült ki, hogy súlyos gazdaság problémák vannak az állam által stratégiai partnerként kezelt Tungsramnál. A vállalat előbb ezres nagyságrendű leépítést jelentette be az ország több településén működő üzemeiben, majd május elején csődvédelmet kért, amit megkapott.
A vállalat korábban összesen 1600 ember elbocsátását tervezte. Két településen már április végén bejelentették a csoportos létszámleépítést, június végére
ez 1800 főre nőtt.
A legtöbb dolgozót a nagykanizsai gyárból terveztek elbocsátani.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!