Az energia- és rezsiügyi árnyékminiszter szerint nem a szankciók, hanem a hétszeres rezsiemelés áll a válság hátterében.
“Egy tegnapi kimutatás szerint Magyarországon a legdrágább az áram az egész Európai Unióban.”
— kezdte Varju László, az Árnyékkormány rezsiügyi minisztere a videóját.
Rögtön hozott is pár példát a hétfőn megjelent adatokból: a cseheknél 113 euróba, Németországban pedig 71 euróba kerül egy megawatt áram. Magyarországon ugyanez a szám
229 euró,
a német ár háromszorosa.
“Az adatokból világosan látszik, hogy sem a háború, sem a szankciók nem okoztak jelentős energiaválságot Európában, Magyarország azonban kilóg a sorból, méghozzá az Orbán-kormány brutális, hétszeres rezsiemelése miatt.”
— mondta.
Kiemelte: az Árnyékkormány szerint ez újabb bizonyítéka annak, hogy Orbánék okozták a súlyos válságot Magyarországon.
A Fidesz 12 éven át folytatott energiapolitikája és a hétszeres rezsiemelés az oka a problémáknak, ezért a rezsiemelést vissza kell vonni — jelentette ki Varju László.
“A lesajnált Nyugaton nem is értik, hogy miről beszél a magyar miniszterelnök, amikor a háborút és a szankciókat tartja a megélhetési válság okának, mivel ott nincs megélhetési válság, csak Magyarországon.”
Videó:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!