Nem fogta vissza magát.
“A kommunista diktatúra alatt sokan, sokszor kényszerültünk öncenzúrára. Aki nem akart fejjel a falnak menni, az többször is alaposan megfontolta, mit tesz szóvá, miért szól be és mikor fogja be inkább. Mert tétje volt az ellenkezésnek, az egyet nem értés szóvá tevésének: börtön, állásvesztés, vegzálás” — írta Facebook-bejegyzésében Schmidt Mária, csütörtökön.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója úgy folytatta:
“ezért gyakran éltek a ne szólj szám, nem fáj fejem népi bölcsességével, s nem ismert senkit sem, aki ezt büszkén tette volna. Pironkodtunk, szégyenkeztünk miatta, szívesen eltagadtuk, ha erre kényszerültünk, erre kényszerítettük magunkat”.
A professzor asszony kijelentette: a “német (?) fociválogatott” most új minőségre próbálja emelni az öncenzúrát, arra tesz kísérletet, hogy öncenzúráját hősies kiállásként tüntesse fel.
“A Csapatkapitányuk nem merte felvenni a szivárványos karszalagot, a csapat és a Német Labdarúgó Szövetség nem mert kiállni állítólagos elveikért, mert annak »katasztrofális« következményeitől – atyaég, egy sárga lap, tényleg bődületes retorzió – visszariadtak”
— fogalmazott Schmidt.
“Gyávának és jellemtelennek bizonyultak. Betapasztott szájjal pózolnak, mert elhitették velük, és talán ők maguk is elhiszik, hogy betapasztott szájuk nem az, ami:
gyáva meghunyászkodás. Szánalmasak, férfiatlanok, gyávák”
— zárta magvas gondolatait Schmidt Mária.
(Schmidt Mária/Facebook) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!