Miközben a gyerekek 18 fokban ülnek az iskolában.
Hőmérővel ment Jakab Péter a parlamentbe, a képviselőkkel teli ülésteremben 23,1 fokot mért, amikor pedig már jóval kevesebben voltak bent, 21,5 fokot.
„A gyermekeinknek 18 fokban kell ücsörögni és tanulni
reggel 8-tól délután 4-ig
az osztályteremben, elvileg a parlamentben is 18 foknak kellene lennie, itt a folyosón egyébként a 18 fokot nagyjából tartják is, de hogyha valaki szeretne melegedni, az képviselőként nyugodtan megteheti az ülésteremben”
– mondta a képviselő.
.
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője azt mondta, legalább 23 foknak kellene lennie az iskolákban is ahhoz, hogy a gyerekek ne fázzanak meg és oda tudjanak figyelni az órákra.
„Ne üzengessenek olyanokat a szülőknek, hogy pokrócot küldjenek a gyerekkel”
– tette hozzá.
A Parlament Sajtóirodája azt közölte, hogy az épület fűtési rendszere csak 18 fokos átlaghőmérséklet tartását teszi lehetővé. A hőmérsékletet folyamatosan mérik, ennek megfelelően szabályozzák a fűtési ciklusokat. Hozzátették,
„az ülésterem hőmérsékletét nyilván befolyásolhatja az a tényező is, hogy egy légtérben
hány ember
tartózkodik”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!