Kikelt magából.
“Amikor Brüsszelben az Oroszország elleni szankciókat bevezették, nyilvánvalóan minden tagállamnak, így Magyarországnak is
hazudtak,
hiszen a szankciók Európának ártanak valójában és nem Oroszországnak”
— állította Lázár János csütörtökön Mohácson. Ezt azonban nem indokolta meg, miért gondolja így.
Az építési és közlekedési miniszter a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű, Brüsszel-ellenes országjáró sorozat rendezvényén, a fórumot megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: az is “hazugság volt“, hogy a szankciók segítségével hamarabb véget ér a háború, ehelyett a háború vége jelenleg
nem is látszik.
A miniszter szerint az is “hazugság volt” Brüsszeltől, hogy a szankciós csomag nem érinti az energiát, és annak nem lesz hatása az energiahelyzetre. Ezzel szemben “a szankciók miatt” elszabadultak az energiaárak, a növekvő energiaárak miatt pedig megnőtt az infláció — jelentette ki, elhallgatva a kormány felelősségét a témában.
Lázár János kijelentette: a jelenlegi nehéz helyzetből, amelybe véleménye szerint a magyar kormány “Brüsszel miatt” került,
akkor lehet kilábalni, ha a kormányt “továbbra is támogatják“,
ezért mindenkit arra kért, hogy vegyen részt a nemzeti konzultációban. Ezzel azt is elárulta, hogy a konzultáció valójában a kormány támogatására szolgál.
A tárcavezető a sajtótájékoztatón érintette az 1526-ös sorsdöntő ütközet félezredik évfordulójával kapcsolatos Mohács 500 programot is, amely — mint mondta — komoly fejlesztések megvalósítását teszi lehetővé a településen és környezetében.
A térség fejlődését szolgálja a miniszter szerint a Mohács közelében futó M6-os autópálya Bóly és az országhatár közötti szakaszának építése is. Ezzel kapcsolatban elmondta: a 90 milliárd forintos, 2024-es átadással tervezett beruházás készültsége jelenleg már több mint 60 százalékos.
A politikus reményét fejezte ki, hogy a térség fejlődését szolgáló másik fontos infrastrukturális fejlesztés, a tervezett mohácsi Duna-híd — az energiaválság miatt ideiglenesen leállított — előkészítése is folytatódhat a jövőben.
(MTI korrigálva) |forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!