Magyar tag is volt a bírói tanácsban.
Magyarországot elmarasztaló ítéletet hozott nemrég a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága, megállapítva, hogy sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét a magyar választási rendszer azon része, amely a kisebbségi, nemzetiségi voksolást szabályozza.
A Bakirdzi és E.C. kontra Magyarország ügyben hozott november 10-i ítéletében a bírói tanács – tagjai közt Paczolay Péter bíróval – megállapította, hogy a hatályos magyar választási törvény e tekintetben nem biztosítja kellően a
“a nép véleményének szabad kifejezését a törvényhozó testület megválasztása során.”
A bírósági ítélet szerint aggályos, hogy a nemzetiségi listára szavazni kívánóknak
le kell mondaniuk a pártlistásra szavazásról.
Megállapítja az ítélet azt is, hogy sérül a választás titkosságához való jog a listára szavazás tényének rögzítése és az egyetlen listára szavazás lehetősége miatt, ráadásul a nemzetiségi lista zárt lista, amely nem biztosít lehetőséget a választói akarat valódi kifejezésére.
Az ítélet megállapítja továbbá azt is: alapvető jogkorlátozást jelent, hogy a 13 magyarországi kisebbség nagy részének, a 13-ból 11-nek a kis létszáma miatt matematikai esélye sincs arra, hogy parlamenti képviselőt válasszon.
(via hvg.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!