Vajon ezért jutalmazták ilyen bőkezűen?
Pappné Gyulai Katalin, a Debreceni Tankerületi Központ korábbi, nemrég nyugdíjba vonult vezetője az utóbbi időben egyre több fideszes pártrendezvényen tűnik fel, ahol készséggel alkot kisebb-nagyobb csoportképet debreceni fideszes politikusokkal.
Nemrégiben azzal vált ismertté a sajtó egy részében, hogy ő volt az országban a legnagyobb összeggel jutalmazott tankerületi vezető:
2,5 millió forinttal
állt az élen.
Pappné 10 éven át vezette a tankerületet és nevéhez több botrány is kapcsolódik. A legemlékezetesebb ezek közül az volt, amikor 2018-ban pedagógusnapon a „Nemzedékek jövőjéért” díjjal tüntette ki a közgazdász végzettségű Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselőt – úgy, hogy Kósának nincs közgazdász végzettsége.
Pappné Gyulai Katalin a napokban megkapta Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Bocskai István-díját, amit a fideszes többségű megyei közgyűlés adományozott neki, bár Pappné munkásságának szinte teljes egésze Debrecenhez kötődik, Debrecen pedig megyei jogú városként nem tartozik a megyei önkormányzat fennhatósága alá.
Pappné legutóbb olyan fotókon volt látható, amelyek Szijjártó Péter külügyminiszter debreceni szankcióellenes, nemzeti konzultációs kormánypárti rendezvényén készültek.
Fotók:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!