Nem fog csendben maradni.
Nagy Ervin színész a Magyar Hangnak adott interjúban mesélt politikai kiállásairól, itt mondta el, hogy édesapja folyamatosan figyelmezteti, hogy csndesebben, ő ezt a tanácsot még nem fogadta meg.
“Nem akarok egy olyan országban élni, ahol ilyesmit kell mondanom a gyerekemnek. Ez a mentalitás pusztítja el a szólásszabadságot”
— fogalmazott a színész.
Nagy szerint ő könnyebben vállalhatja véleményét, mivel sokan az egzisztenciális félelem miatt hallgatnak, de neki kedvezőbb a helyzete.
A színész azt is elmondta, hogy az apaságtól függetlenül is szívén viseli a társadalmi ügyeket.
“Persze amikor az ember azt hallja a gyerekétől, hogy fázik az iskolában, mert nem fűtenek rendesen, akkor kinyílik a bicska a zsebében”
— mesélte.
Sokat segítene a helyzeten Nagy Ervin szerint, ha a Fidesz holdudvarához tartozó értelmiségiek is vállalnák a véleményüket, akkor többen elgondolkodnának a dolgon.
“Az eddig a hatalomhoz húzó művészeknek sem érdemes sokáig hallgatniuk, égbekiáltó pofátlanságok láttán. Egyszer úgyis el kell számolni, ha másként nem, a saját lelkiismeretükkel. Tüntetéshullám, egyetemek einstandolása, kultúrkampf, szétvert oktatás és egészségügy, háború, áldozatok ezrei a szomszédunkban. Történelmi időket élünk, a megmérettetésünk így sokkal látványosabb. Most azért kiderül, hogy kinek van gerince”
— fejtetti ki véleményét a hatalomhoz közel álló művészekről.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!